Vezetőink

ZÁBORSZKY DÁVID, lelkipásztor

Érdekelnek az emberek. Az életük, a motivációik, hogy honnan hová tartanak, milyen történet van mögöttük, és mit látnak maguk előtt. Szeretek újabb és újabb fehér lapokat elővenni. Nincs annál jobb, mint amikor te alakíthatod ki az új képet. Ha elrontod, bármikor újat kezdhetsz. Ebben hiszek grafikusként, vállalkozóként és lelkipásztorként is.

Tájépítészmérnöki és tervezőgrafikai tanulmányok és munkák után nagy fordulatot vett az életem. Sokáig próbáltam elnyomni egy halk, belső hangot – hiszen szakmát kell tanulnunk, el kell helyezkednünk, majd dolgoznunk kell, erről szól az élet -, sikertelenül. Isten hívását éreztem és lassan elfogadtam: teljes életem akkor lehet, ha azt az emberek szolgálatába állítom. Ez lett a hivatásom.

Hiszem, hogy mi, emberek, nem csak test és még csak nem is lélek, hanem egyben szellem is vagyunk. Ez a hármasság együtt alkot egy, kerek egészet. Bármely terület hiányos, sérült, az a többi területre is kihatással van.

Hiszek a közösség erejében. Egészséges közösségben gyógyulunk. Mindannyiunk sérülésének gyökere részben kapcsolati eredetű, így egészséges kapcsolatainkban szinte észrevétlenül, természetesen gyógyulunk. Ezen az úton nagyon sokat köszönhetek mentoraimnak.

Hiszem, hogy feladatunk van társadalmunk, a tágabb közösség felé. Ebben komoly küldetése van a TÉRnek. Megtisztelő ebben részt venni és jó látni a kibontakozását. Szolgálatommal kapcsolatos további részleteket itt találhatsz: ÚTON

Feleségemmel és fiammal jelenleg Budapesten élünk.

 BENCZIK TAMÁS, elöljáró

12 éves koromban szólított meg Isten. Akkor igent mondtam neki és nem is sejtettem, hogy mit jelent Jézus követése. Áldás, öröm, kaland, próba, kihívás, folyamatos kilépés a komfortzónámból. A saját és az engem körülvevő nagyszerű emberek példáján Isten számtalanszor bizonyította, hogy a romokból életet, a megtört szívekből egységet tud teremteni.

Hálás vagyok, hogy a TÉRben részese lehetek Isten tervének! Hiszem, hogy nagyszerű dolgokra hívott el minket és a legjobb még most jön!

‘De én hiszem, hogy még meglátom az Úr jóságát az élők földjén. Reménykedj az Úrban, légy erős és bátor szívű, reménykedj az Úrban! ‘
Zsoltárok 27:13-14

Budapesten születtem, most is itt élek. Épületgépész mérnök tanulmányaim végén járok és ebben a szakmában dolgozom is. Menyasszonyommal az esküvőnkre készülünk.