Blog

Meddig vagyunk biztonságban

„Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők jönnek.” (2 Tim. 3:1)

Egy színkavalkádban már senkinek sem tűnik fel a szürke, fekete vagy fehér. Minden elvegyül, pedig minden különbözik. Mindenki különleges akar lenni, de a sok egyéniség is már egyfajta egységet alkot, így gyakorlatilag egy új sablon jön létre, és önnön hibájukból válnak részévé egy olyan világnak, amiből menekülni próbálnak. De vannak olyanok, akik pont ellenkezőleg tesznek, és bele akarnak olvadni a környezetükbe. Némán tanulmányozzák a körülöttük lévő világot, álarcuk pedig a bennük növekedő sötétséget rejti. Ezek leginkább feltételezések, ugyanis ezer és ezer féleképpen alakulhat ki az a bizonyos vágy, ami tettre hajtja őket, a mögöttük álló hatalom pedig irányítja mindegyiküket. A gonoszság megállíthatatlanul terjeszkedik, keresnie sem kell már, hogy kit nyeljen el, hiszen a lelkek önként esnek torka áldozatául. Az emberiséget lassan sarokba szorítják a háborúk, iskolai lövöldözések, terrorista támadások… Nem hittem, hogy az efféle eseményektől valaha félnem kell, de a jelen hírei szinte már csak erőszakról, halálról, és gyilkosságról szólnak. Meddig vagyunk biztonságban?

Az igazság az, hogy ezek a történések a Bibliában egyértelműen meg vannak írva.

„Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég. Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé. De mindez a vajúdás kínjainak kezdete! Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért. Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást. Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek. Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.” (Máté 24:6-12)

Csakhogy tudd, kétezer évvel ezelőtt írták ezeket a sorokat. Nézzük meg, mi valósult meg ezekből:

  • Sok országban folynak háborúk ebben a pillanatban is, a híradók pedig már napi szinten adják az erről szóló híreket. – Háborúk és háborús hírek?
  • Az emberiség túl van két világháborún, milliók haltak meg, és a mai napig vannak olyan népek, akik hadban állnak egymással. – Nemzetek és országok egymás ellen támadnak? Egyértelműen pipa.
  • A globális problémákat már a sulikban tanítják, annyira nyilvánvalók. Valószínűleg soha nem volt még ekkora éhínség a Földön, mint napjainkban, ráadásul szorosan kötődik a túlnépesedéshez és az élelmiszerválsághoz. Természeti katasztrófák számának rohamos növekedéséről meg ne is beszéljünk… – Éhínségek és földrengések? Újabb pipa.
  • Azt hiszem a keresztényüldözés fogalma sem ismeretlen a legtöbb ember számára. – Kínzás, gyilkosság, gyűlölet a keresztények ellen? Ez is pipa.
  • Az emberi gonoszság nem ismer határokat… Árulások és gyűlölet egymás ellen? Ó kérlek, ennél nyilvánvalóbb pipa nincs is.
  • A hamis tanítók, varázslások, agymosások, hazugságok mindenhol ott vannak, szinte lehetetlen nem találkozni ezek bármelyikével. – Megtévesztés?
  • Sokan gondolják, hogy a szeretet ellentéte a gyűlölet. Pedig nem. Mindkettő erős és intenzív érzelem, de a szeretet tökéletes inverze a közömbösség. Sajnos ez a tulajdonság is egyre több emberre lesz jellemző. Szeretet elhidegülése? Pipa…

„Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég.” (Máté 24:14) Tudtad, hogy a Biblia a legtöbb nyelvre lefordított könyv az egész világon? Lehet ennél egyértelműbb jele annak, hogy az utolsó időket éljük? Nyugi, nem fogok holnap kiállni a Kálvin térre egy transzparenssel a kezemben, hogy „Itt a világ vége!” Ezzel ugyanis maximum annyit érnék el, hogy őrültnek néznének.

Hogyan lehet akkor túlélni az apokalipszist? (Nem, nem egy zombiapokalipszisre gondolok, és nem is egy napkitörésre.) A hitem szerint egyetlen megoldás létezik: „De aki mindvégig kitart, az üdvözül.” (Máté 24:13). A kitartásnak nem volt még ekkora jelentősége, mint napjainkban, ahol az emberek által termelt hulladék mennyisége világot érintő probléma, és a kapcsolatokban is több az „eldobás”, mint a „megjavítás”. Isten melletti hitünkben kitartónak megmaradni nem egy egyszerű feladat. Viszont megéri. Csak akkor élheted túl a biztosan bekövetkező végítéletet, ha van üdvösséged. „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz.” (Ap. Csel. 16:31)

Az, hogy meddig vagy biztonságban, csak attól függ, hogy meddig tart a kegyelmi idő. Addig pedig nem számít, hogy mekkora a gonoszság a Földön, Isten ugyanis mindennél nagyobb, és Vele győzni fogsz. Ha körülvesz a sötétség, csak kitartóan bízz Istenben! „Ne félj, és ne rettegj, mert veled van Istened, az ÚR, mindenütt, amerre csak jársz.” (Józsué 1:9)

 

Majnár Klaudia