Álmunk


 

Látok egy gyülekezetet. Budapesten, Magyarország szívében. A fővárosból indul és az egész országra hatással van.

Egy gyülekezetet mely több ezer éves alapokon építkezik, egészen a Bibliáig nyúl vissza. Folytatja Jézus Krisztus munkáját – nyomában gyógyulás, szabadulás és helyreállt kapcsolatok. Istennel, egymással és önmagukkal.

Egy gyülekezetet, mely hisz az Egyház egységében, amit sem felekezet, sem bőrszín, sem korosztály, sem nem, sem társadalmi pozíció nem akadályozhat. Hisz a testvéri szeretetben, mely hitelt ad az örömhírnek és egy egész társadalmat átformálhat.

Egy gyülekezetet, mely kibontja és alkalmazza a Könyvek Könyvét – test, lélek és szellem egységében építve az embereket. Felkészítve őket a szolgálatra, hogy színt hozzanak és ízt adjanak környezetükben.

Egy gyülekezet, ami család. Sok és különböző részekből áll, együtt mégis egyetlen egészet alkot. Ahol kapcsolódnak, beépülnek és kibontakoznak – felfedezik és használják ajándékaikat, adottságaikat, képességeiket.

Egy gyülekezetet, ami otthont ad. Befogad és elfogad. Nem tesz különbséget kastélyok, kocsmák és lakóházak között. Hisz a romokban és szereti az embert, aki a romok alatt van. Hisz az újrakezdésben és az újjáépítésben. Bátorítás, vigasztalás és épülés helyévé változtatja a nappalikat.

Egy gyülekezetet, mely hisz, remél és szeret. Nem marad szótlan, nem marad tétlen. Isten szíve mozgatja, tettekre és lépésekre inspirálja – a város fejlődéséért, az ország felemeléséért, embertársaik teljes életéért. Szót emel a szótlanokért, kiáll az igazságért és tesz a generációjáért.

Egy gyülekezetet, ami szabad. Fejleszt és fejlődik. Keres és kutat. Kreatívok bontakoznak ki és alkotások születnek. Egyetlen cél érdekében: az örök üzenetet kommunikálni, kortárs stílusban, Isten dicsőségére.

2014, Záborszky Dávid